Szurony,
vagy bajonett

- a hosszú lőfegyverek
végére illeszthető tőr
(Wikipédia)

Német Heckler & Koch - G3, Szurony - Bajonett             Nyitólapra vissza

 


Az első verziójú német G3-as (/A3) gépkarabélyok egyike. A típus alapján 1964. december.


Amerikai T223-as - a Harrington & Richardson gyártmány, CETME G3 licensz alapján.


A felfogatás és az illesztő adapter helye - jól látszik az illesztő adapter rögzítő csavarja is.

Az alap, a G3-as gépkarabély (Gewehr 3), mely a második világháború utáni német hadsereg alapfelszerelése volt, majdnem 40 évig. Németország a háború után, 1955-ben kapta meg újra a jogot, hogy hadsereget tartson fenn. A hadsereg felszerelése először amerikai M1 Garand puskákkal és M1 karabélyokkal történt meg. A hadsereg 1956-tól, a korszerűsítés jegyében új, korszerű fegyvert kért és kapott is. Ez ekkor, a belga importból származó G1 lett (FN FAL, Fabrique Nationale Belgium, mely egyértelműen a német StG44 alapján készült). Németország folyamatosan kérelmezte az engedélyt saját fegyvergyártásra is, konkrétan a G1, saját előállítására, melyet a licensz tulajdonosa, Belgium, megtagadott tőle. Felmerült, hogy továbbra is külföldről kell majd beszereznie a fegyvert. Négy esélyes verzió volt ekkor:
FN FAL G1 - az ekkor már használt fegyver, Belgiumból
SIG SG-510 G2 - gépkarabély Svájcból (ami azért nem semmi darab és kis darabszámban volt is már a németeknek)
CETME G3 - 1958-as típus, Spanyolországból (aminek pedig komoly "német hagyománya" és "háttere" volt)
AR-10 G4, melyet Eugene Stoner tervezett, az M-16 (AR-15) elődje és 7.62-es verziója volt

Fontos ez a kis kitérő, ami most jön... A CETME berkein belül ebben az időszakban, egy német fegyvermérnök, Ludwig Vorgrimler irányítása alatt, német fejlesztői csapat sok kitűnő lőfegyvert fejlesztett. Ő volt az, aki a híres Mauser StG45(M) fegyver kifejlesztésében is részt vett a II. világháború végén, mely hatalmas lépés volt a háború utolsó napjaiban, de (sokak szerencséjére) csak harminc (30!) darabot tudtak elkészíteni belőle (állítólag 5 darab marad fenn belőle máig).

Az Stg45M hasonlósága, a későbbi CETME keretein belül fejlesztett fegyverekkel nem véletlen...

Egy ideig a francia CEAM berkein belül folytatta az úriember a munkát, majd 1950 szeptemberétől a spanyol CETME keretein belül. Ebben az időszakban rengeteg fejlesztés született itt, a híres .30 Carbine és még jó pár gépkarabély, pl. H&K gyártmányok alaptípusai és a későbbi G3-as!


Érdekességképp megemlíteném, hogy a CETME L bajonett is amerikai M3-as hasonmás pengét kapott (Spanyol Légió).


A G3-as sorozatú H&K gépkarabélyokhoz szállított bajonettek pengéje is M3-as hasonmás...

Végül, 1959-től megtörtént az új fegyver, a híres G3-as gépkarabély engedélyezése - lőszere 7,62 x 51 mm-es NATO-lőszer lett. A nemzetközi döntés egy holland céget, az NWM céget jelölte meg gyártónak. Németország hatékonyan tiltakozott és elutasította ezt a döntést. A tárgyalások folyamán sikerült a német Heckler & Koch cég részére kiharcolniuk a szerződést és a CETME licensze alapján elindították a termelést. Ekkortól lett a Bundeswehr standard fegyvere a G3-as.
A G3-as fegyver verziói: G3A1, G3A2, G3A3, G3A4, G3K (K=Kurz=rövidített) szurony rögzítési lehetőség nélkül. Lehetetlenség szinte felsorolni a gyártott verziókat.
A mesterlövész verzióknál (pl. G3 Zf) szintén nincs bajonett rögzítési lehetőség. Világszerte közel 90 országba exportálták.
Licenc alapján mintegy 17 országban gyártották.
1997-ben kerül leváltásra, a G36-os gépkarabélyra. A G3-as sorozatokat szinte minden kaliberrel gyártották, még a szovjet, varsói szerződésben rendszeresített lőszerre alkalmas verzióban is!

A HK33 sorozat 5,56 x 45 mm-es NATO-lőszert használt már, 1968-tól került gyártásba. Verziói: HK33 A2, HK33 A3,... A K-jelölésű, rövidített verziók szintén nem voltak alkalmasak szurony felfogatására. 24 országba exportálták, engedéllyel gyártották Törökországban és az Amerikai Egyesült Államokban is.
Az amerikai gyártó H&R (Harrington & Richardson) T223 néven (0.223 cal) gyártotta HK33-as verzióját. Számtalan ország rendszeresítette a Heckler & Koch gépkarabélyokat. A HK33-as típust Németország nem rendszeresítette a hadsereg részére, de gyártotta exportra és a német rendőrségi, belbiztonsági bevetési egységek részére!

Országok, melyek a HK33-as gépkarabélyt rendszeresítették:
Brazilia, Chile, Ecuador, El Salvador, Ghana, Görögország, Guatemala, Malajzia, Mexikó, Hollandia, Portugália, Szaud-Arábia, Thaiföld, Törökország, Pakisztán, USA, német rendőrségi egységek.

Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7 Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7

Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7 Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7

Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7 Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7

Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7 Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7

Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7 Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7

Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7 Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7

Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7 Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7

Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7 Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7

Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7 Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7

Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7 Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7

Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7 Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7

Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7 Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7

Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7 Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7

Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7 Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7

Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7 Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7

Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7 Bajonett és harci kés, US M3, M4, M5, M6, M7

Saját gyűjteményi darab

Korai Heckler & Koch G3 Bajonett - Eredeti, német (jelölés nélküli, valószínüleg Eickhorn gyártmány)
Gyártási időszak: 1959-1969 között
Származási helye: Magyarország

Teljesen az amerikai M3-as harci kés pengéjének a mintájára készült német bajonett, egy általános használatú harci kés és egy bajonett ötvözéseként. Az első, 7.62 mm-es lőszert használó fegyvercsaládra készült (ez a keresztvason lévő nagyobb, 22 mm átmérőjű fegyvergyűrűn látszik). A markolat a különböző verzióknál más és más rovátkolással készült. Ez egy 12 rovátkolásos verzió, 90 fokos szögben álló fegyverrögzítő kapoccsal a végén. A fegyverrögzítő kapocs állása, dőlésszöge a markolatvégen az egyéni típusokra jellemző és sorozatonként változó. Markolata keményített műanyag.

Ezt a darabot a fegyverrögzítő kapocs kiakadása miatt selejtezhették ki. A penge szinte tökéletes, élezetlen állapotban, fekete színre "parkerizálva".

A legelső német sorozatú G3 bajonettek még az eredeti amerikai M8A1 tokokat kapták, majd elkészült annak a német változata is. De készült a klasszikus német bajonett tokokhoz hasonló fémtok verzió is, a régen is használt általános rögzítő és tartó papuccsal, annak a mintájára.
A 'normál" Bundeswehr alakulatoknál a bajonett különböző okok miatt nem került kiosztásra, csak a különleges bevetési alakulatok és a külföldön, válságövezetekben harcoló, rendfenntartó alakulatok kaptak a fegyverhez bajonettet, illetve kiképzést a használatukra. Ehhez a típushoz azonban már az újabb, az 1964-65 között bevezetett német műanyag tok van, mely pisztolyövre felfüggeszthető kapcsokkal nem rendelkezik, elképzelhető, hogy nem is katonai egységnél került rendszeresítésre. A műanyag tok tetején fém felsőrész található, melyen egy fém biztosító kapocs rögzíti be a pengét a tokba, ezáltal nem csak a felső, vászon biztosító öv tartja. A rögzítő kapocs, a penge felső részén lévő keresztvason lévő mélyedésbe kapcsolódik. Sem a penge, sem a markolat semmiféle egyéb jelölést nem tartalmaz. A fenti darab valószínűleg valamelyik német speciális bevetési egység (Einsatztruppe) kiképzési eszköze lehetett, mivel azoknál volt a szokásos eljárás, hogy az alakulat azonosítója rákerült a bajonett tokokra. A bajonett eladásakor az azonosítót fekete festékkel átkenték, de alatta kivehető az "M I6" jelzés. A kiképzési célú használatot az is megerősíti, hogy soha nem került a penge élezésre, viszont a használatból és a fegyverre rögzítésből eredő kopás egyértelmű.

Teljes hossz: 30 cm – 12 in
Penge hossz: 16.6 cm – 6.50 in
Penge szélessége: 22 mm - 0.87 in
Penge vastagsága: 4,6 mm - 0.18 in

Országok, melyek bevezették: Németország, Dánia, Indonézia, Irán, Norvégia, Pakisztán, Svédország, Törökország... szinte lehetetlen felsorolni a különböző, G3-as verziójú bajonetteket bevezető és használó országokat (90+)!

Hozzárendelt fegyver: Cetme és H&K gépkarabélyok, különböző illesztő adapter változatokkal.